Cikk: Tereplovaglás alapok - A stílus összetettsége nem a stílus keverése

Dátum: 2010 október 18.

Sikerült megszerezni az cikksorozat első részét, így a korábban ígértekkel ellentétben, máris új cikk kerül fel oldalunkra.

A cikk a Lovas Nemzetben megjelent "Tippek és trükkök tereplovaglóknak" című cikksorozat 1. része, azaz az Alapok.

A tereplovaglás minden más lovas szakágtól különbözik, ezt saját bőrömön tanultam meg. Hála a családi lovashagyománynak, már egész kezdő koromból vannak terepélményeim, ugyanis édesanyám jó szándékú,
öreg telivére előszeretettel vitt haza a kiskunsági puszta bármely szegletéből. Ahol ügetni „szoktunk" ott ügettünk, ahol vágtázni, ott vágtáztunk és ahonnan kirágatjuk a szárakat, onnan léptünk. Nekem más dolgom nem volt, mint ebbe nem beleszólni, a szokás ugyebár a lovaknál szent, így jobb volt nem erősködnöm. Persze probléma is adódhatott volna - tobozszedők az erdőben, vaddisznó konda, tanyákból kirontó kutyák hada. Ma már saját lovammal járom az erdőket, általában egyedül. Ahhoz, hogy ezt mindenféle félelem nélkül tegyem, hozzájárult az az egyesületben eltöltött jópár év, ami lovassá nevelt.

A stílus összetettsége nem a stílus keverése

A tereplovaglás nem a kezdő lovasok sportja, hiszen az ülésmódok és gyakorlatok komplex alkalmazását követeli meg. A lovas terepen egyszer könnyűkezű zsoké, máskor páncélos lovag, egyszer idomító díjlovas, aztán vagány ugrólovas, ezek között pedig megfelelő előképzettség nélkül váltogatni nem lehet. Ugyanakkor láttam már jó lovast ötlet nélkül terepen, sőt nagy bajban, mert nem ismerte azokat a trükköket, amik kint segítenek a túlélésben. Ahhoz, hogy elkerüljük a veszekedést és az éles vagy veszélyes helyzeteket, stílustól függetlenül nagyon okosan kell lovagolnunk. A ló ló marad, a maga félelmeivel, kondicionális és temperamentumbeli sajátosságaival, lovagolják akár angol, akár western vagy ősmagyar sítlusban. A külsp és belső egység érdekében érdemes azonban letenni a voksunkat az egyik vagy másik, hozzánk legközelebb álló ág mellett. A felszerelések különbözősége ugyanis a funkcionális különbségeket is determinálja...

Chripkó Lili írásának folytatását a következő linken lehet elolvasni és letölteni PDF formátumban:
Alapok - A stílus összetettsége nem a stílus keverése, teljes cikk

A cikksorozatot tervezzük teljes egészében letölthetővé tenni a KLP.hu-n, terveink szerint, minden második héten fog felkerülni egy új.

A cikk megjelent a Lovas Nemzet 2009. decemberi számában.